Hogy a Karnevál napjait és ezerszínű programkavalkádját minden helyi és környékbeli felnőtt várja, azt jól tudjuk. Ahogy azt is, hogy az aprónép sem képez kivételt ez alól. Sőt a szervezők és a játékok működtetői is lelkesen várják a „Savariai Játékok” kezdetét. Főképp, ha egy műsor, programelem, játék és installáció itt debütál.

A Kalandjáték Savariában interaktív játszóház augusztus 26-án, pénteken mutatkozik be a Kalandvárban a római kori várost játékosan megismerni vágyó kis kalandoroknak. A játékot működtető játékos kedvű felnőttek legalább olyan izgalommal várják az első kis látogatókat, mint maguk a gyermekek. Az előkészületek már gőzerővel folynak, az „építkezés” megkezdődött. A játék során az ókori Savaria életét, az itt élt emberek és gyermekek mindennapjait ismerheti meg, aki látogatást tesz a játékvárosban. Egy különös világ részesévé válik, ahol jellegzetes épületek, történek elevenednek meg a játék városfalain belül. Látogatást tehet a római fórumon, bepillanthat a helytartói palotába, egy előkelő római család életébe, a fazekas és kereskedő munkájába és kifürkészheti a római csatorna rejtelmeit is. 7 próba, 7 játék vár rájuk! A játék a Szent Márton Emlékév támogatásával, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ gondozásában jött létre.