A Történelmi Témapark arénájában az első napon a katonai hagyományőrző produkciók mellett látványos fizikai kísérleteknek is tanúi lehetünk.

Az ELTE SEK Természettudományi Centrumának közreműködésével 10:30 és 11:50 kezdettel olyan érdekes fizikai kísérleteket láthatnak a látogatók, melyeknek más körülmények között aligha lehetnének tanúi.

Megtapasztaljuk, mi történik 200 liter vízzel egy vashordóban, ha a hordó alján hirtelen elforr néhány deci folyékony nitrogén. Közelebb kerülhetünk a rakétaelv megértéséhez, a szerencsés látogatók maguk is kipróbálhatják, milyen magasra tudnak lőni egy sűrített levegős rakétát. Megtudhatjuk azt is, hogyan működött Otto von Guericke híres magdeburgi kísérlete a vákuummal.

A második részben megismerkedhetünk többek között a felületi feszültséggel, és láthatunk hatalmas szappanbuborékokat. Tudós gladiátorok próbálják megzabolázni az összecsapó elemeket, ahol tűz, víz, levegő és az Északi-sarknál is hidegebb szárazjég, sőt folyékony nitrogén csap össze robbanások, durranások, gőzfelhők, tűzfelhők, repülő és süvítő tárgyak, jelenségek kíséretében.

Félnünk azonban nem kell, a kísérletek biztonságos körülmények között, ámde rendkívül látványosan zajlanak majd.

A Történelmi Témapark a pénteki napon kedvezményes jegyárakkal látogatható: felnőtt napijegy: 1200 Ft, napijegy diák, nyugdíjas, pedagógus igazolvánnyal, jelmezben: 600 Ft.