Közel félszáz szervezet lesz jelen a Karneváli Civil Korzón, amely 2016. augusztus 26-28. között, reggel 10 órától este 18 óráig várja az érdeklődőket a Szent Márton utcában.

A Savaria Történelmi Karnevál szervezői idén is ingyenes megjelenési lehetőséget biztosítanak a civil szféra képviselőinek, így a Szent Márton utca Savaria tér és Borostyánkő Áruház közötti szakasza újra benépesül tevékenységüket bemutató civil szervezetekkel.

A korzó egyik szervezője, a Szombathelyi Civil Kerekasztal külön sátorban tucatnyi tagszervezetével várja a karneválozásban megfáradt látogatókat. Itt a legkülönfélébb területeken tevékenykedő civilek munkáját ismerhetik meg játékos és könnyed formában, a gyerekeket pedig különféle játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a szövetség munkatársai. Ebben a sátorban többek között a CRUSHERS Amerikai Football Egyesület, a

Fúvósmuzsikáért Alapítvány, Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete, Smidt Múzeumért Alapítvány, Szombathelyi Szépítő Egyesület, Szombathely Város Szent Márton Kórusegyesülete tevékenységével is megismerkedhetnek az ide érkezők.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét két állatvédő szervezet, a Fekete István Állatvédő Egyesület, valamint az Állatvédők Vasi Egyesülete fog örökbefogadható állatokkal megjelenni a korzón.

Több szervezet is gyerekfoglalkozásokkal, játékokkal készül, így többek között a Pro Natura Egyesület, a Soroptimist International Club szombathelyi szervezete, a Vasi Múzeumbarát Egylet és a Kézfogás a Gyermekekért Szociális Egyesület pavilonjánál várják feladatokkal a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Mindhárom nap újraélesztési beutatót tart a Vasi Mentésügyi Alapítvány, a vállalatok közül pedig a Delphi Hungary Kft. és a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. mutatkozik be.

A fertődi Esterházy-Kastélyról is megtudhatnak érdekességeket a korzóra látogatók, de az Édes Vidék Cukrászműhely meglepetés süteményét is megkóstolhatják az érdeklődők.

A Ferences templom tövében a Vas Megyei Civil Információs Centrum - Vasi Megyei Önkéntes Centrum - Hírlevél Plusz közös pavilonjában az önkéntességről és a civil szervezetekről, valamint a Civil Korzóról kaphatnak felvilágosítást a látogatók, illetve ez a pavilon szolgál a karneváli önkéntes programban résztvevők központjaként.

A három nap során a Civil Korzó színpadán folyamatosan váltják egymást a zenés, táncos produkciók. Minden reggel Amaya tánc showjával kezdődik a program, majd ezt követően pénteken például a Bioritmus Zenekar és ALTEF4 Zenekar, szombaton Ruben La Voz latin-amerikai dalokkal, a dr. Pesovár Ernő AMI növendékei néptánccal, a Sok-Színpad Társulat vásári komédiával lép fel, de ezen a két napon a Vasi Múzeumbarát Egylet műsorát is láthatja a közönség. A programban helyet kap kórusok előadásai mellett salsa és zumba táncprodukció is.

Folyamatosan frissülő információk a Karneváli Civil Korzóról: