Történelmi témapark

A Sextus Palpellius Hister helytartó savariai udvarába tévedt időutazókat katonai hagyományőrző bemutatókkal és színes tábori élettel várja a Történelmi Témapark, ahol még soha nem látott számban állomásoznak a római legiók, köztük Olaszhon egyik legnagyobb és egészen biztosan legismertebb római legionárius egyesülete a Legio I. Italica. A Kr. utáni 1. és 3-4. századi mintegy száz római legionárius és a Norde Gard germánjai mellett találkozhatunk többek között szarmatákkal, Európa legnagyobb gladiátor iskolájával, István király korának keleti és nyugati harcosaival, Kassai Lajos személyében a modernkori lovasíjászat világhírű apostolával, újra velünk lesz Márton a kovács, és a a bronzöntés történelmi hagyományait megelevenítő Biró Csaba. Különleges élményt kínálnak a Mare Temporis időtengerészei is, akik ezúttal a Szombathely harmadik virágkoraként számon tartott időszakot, a 19. és a 20.század fordulóját idézik meg. Ugyancsak a Témaparkban táboroznak a kaufbeureni Artistica Anam Cara artistái is.

Tüzes Játék

A bűvészet egy szórakoztató előadó-művészeti műfaj, melynek során a bűvész látszólag lehetetlen, a fizikai törvényeinek ellentmondó, vagy éppen természetfelettinek tűnő események ill...

Tábori élet

A Collegium Gladiatorium, Pannonia provincia legnagyobb ludusa, azaz gladiátoriskolája impozáns táborral várja azokat, akik kíváncsiak a római kor szupersztárjainak mindennapjaira. A Savaria Legio Egyesület a kezdetektől az egyik legfontosabb...

Római legiók seregszemléje

A programban szereplő legiók: Legio XV Apollinaris COH II; Legio XXI Rapax, Legio I Italica, Colonia Rostallo, LEG XIIII Comitatensis, Legio I Adiutrix; Legio Leonum Valentiniani; Lanciarii Sabarienses; Legio III Italica Concors.

Római és korai germán hadviselés az 1-2. században

Colonia Rostallo, Legio XV Apollinaris Cohors II, Legio I. Italica, Legio XXI Rapax, Norde Gard háborúk és polgárháborúk

Lanciarii Sabarienses - Legio Leonum Valentiniani - Élő történelemóra

 Élő történelemóra Szent Márton korának római hadviseléséről.

Kvád betörés Pannóniába

Legio I Adiutrix, Legio Leonum Valentiniani, Legio LEG XIII. Comitatensis, Lanciarii Sabarienses, Nordegard A 4. század második felétől egyre erősödtek a barbár betörések, és 365-ben nagy erejű kvád támad...

Colonia Rostallo

Mik a lehetőségei és a korlátai az autentikus principátus kori katonai viselet megjelenítésének? Hogy tudjuk ma hitelesen megidézni Augustus korának reguláris hadseregét? Mi az, hogy leletnáci? Az egyes...

Legio I. Adiutrix; Legio XV Apollinaris COH II, Legio I Italica

Milyen volt a római “tüzérség”? Mi tudunk a római távolba ható fegyverekről? Mit keres egy skorpió, egy onager, azaz vadszamár a rómaiak fegyvertárában? Mi volt a szerepe az íj...

Collegium Gladiatorium - Élő történelemóra

Élő történelemóra Pannonia legnagyobb gladiátoriskolájának tagjaival: a gladiátorok élete az antik Rómában. Szerencsére mára egyfajta sporttá szelídült ez a különleges ókori harcművészet, mely...

Kassai Lajos és tanítványai

Annak ellenére, hogy a szervezőkkel együtt a világhírű lovasíjász sem elsősorban hagyományőrzőként tekint magára, meggyőződésünk, hogy ennek a mára világszerte elismert...

Legio I Adiutrix, Legio Leonum Valentiniani, Legio LEG XIIII Comitatensis, Lanciarii Sabarienses, Nordegard

A 4. század második felétől egyre erősödtek a barbár betörések, és 365-ben nagy erejű kvád támadás indult a pannoniai térség ellen. A bemutató során egy kv...

Artistica Anam Cara - Artista bemutató

 A Kaufbeurenből, Szombathely bajor testvérvárosából érkezett délceg artisták levegőakrobatikai elemekkel színesített mutatványai ámulatba ejtik a közönség apraját-nagyját.

Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület bemutatója

Gyalogos haditorna István király idejében.

Pavane Táncegyüttes zászlóforgatók műsora

A zászlóforgatás a reneszánsz idején költözött a hadszínterekről az itáliai városok köztereire, hogy színesítse a különféle ünnepeket, felvonulásokat. Az 1992-ben alakult...

Triumphatori invesztitúra

Felkészülés a triumphusra: az imperatort triumphatorrá avató győzelmi koronázás. A római sereget győzelemre vivő hadvezért, Cornelius Lentulust, a győztes csata végén csapatai imperatorrá, "diadalmas vezérré" kiáltott...

Collegium Gladiatorium

Előkészítő párharcok a délutáni nagy gladiátorjátékokra.

Kassai Lajos és tanítványai

Lovasíjász bemutató

Milyen volt a római “tüzérség”?

Collegium Gladiatorium

Savaria helytartója a véres küzdelmekre vágyó polgároknak ajándékozza Pannonia legnagyobb ludusánk félelmetes harcosait. Nagy gladiátorjátékok a savariai arénában!

Artistica Anam Cara

Szerencsére a történelmi múlt sem csak hadakozásból állt, eleink is előszeretettel ünnepeltek. A nép szórakoztatásáról már az ókorban is gyakran gondoskodtak mindenféle garabonciás népek...