Az MTVA M1-es csatornáján látható "Nyár 2016" című műsor ma utoljára jelentkezik a csatornán - a jövő héten ugyanis naptári értelemben már ősz várható! A műsor stábja péntek óta naponta 4 alkalommal jelentkezik be a közmédia hírcsatornáján 4-5 perces helyszíni tudósításokkal.

A műsor arca Jakab Cintia, aki az első napon tunikában járta a várost, és annyira kényelmesnek érezte, hogy egész nap abban maradt a forgatások idején. Szombaton a reggeli templomnyitó szertartást mutatták be a nézőknek az Iseumból, délelőtt a Kalandvárban működő római játékvárosban kalandoztak, majd a Teleki Blanka karneváli ruhaszalonjában válogattak a jelmezek között és megmutatták országnak-világnak a Szent Márton Emlékév egyik attrakcióját, a Szent Márton óriásbábos játékot is. A vasárnapi - utolsó adásnapot a Keleti udvarban kezdték, ahol éppen Magyarország egyetlen férfi orientális táncosa, Seres Zoli tanította az érdeklődőket. Kalandoznak ma még Savaria zenéjében, felkeresnek délután egy hagyományőrző ősmagyar jurtát és persze benéznek a VAOSZ- udvarba is, ahol egészen 20:00 óráig fut a Kötélugró Klub 20 órás rekordkísérlete. Aki nem tudja napközben elcsípni a bejelentkezéseket, az este 22:30-kor visszanézheti a nap eseményeit az M1-en, illetve azt követően a www.mediaklikk.hu oldalon.

Legfrissebb hírek