Hogy ki is SOS? Hát Senator az Ókori Savariából. És ki SMS? Ő pedig Savaria Modern Szenátora. Vagyis egy antik és egy mai városi képviselő botladozik a Romkert és az Iseum kövei között - miközben megismerkednek mindazzal, amit a „Mérnökök Savariától Szombathelyig” ránk hagytak. Ez ugyanis egy film címe. Vetítés a Karnevál idején a Mérnökmoziban.

A Vas Megyei Mérnöki Kamara első alkalommal csatlakozik a Savaria Történelmi Karnevál programsorozatához: egy 18 perces kisfilmmel, és egyéb játékos feladatokkal. A film azt mutatja meg: nap mint nap közlekedünk, élünk Szombathelyen, Vas megyében, de sejtésünk sincs, hogy egy-egy létesítmény, berendezés, épített tárgy, emlék mérnöki alkotás. Ezt igyekszik a „Mérnökök Savariától Szombathelyig” című kisfilm szellemesen, mégis ismeretterjesztő módon megmutatni. Így talán a pályaválasztás előtt álló középiskolások is kedvet kapnak a mérnöki hivatáshoz.

A Mérnökmozi augusztus 24-től 27-ig 14 órától 19 óráig várja a karneválozó közönséget a Savaria Szimfonikus Zenekar kamaratermében. A helyszín a Szimfónia Kávézó felől egyszerűen megközelíthető, információs táblák segítenek a tájékozódásban. Keressük a zöld nyilat és a MiniMérnököt! A belépés ingyenes, tanácstalan középiskolásoknak kifejezetten tanácsos!

Az ajánló kisfilmért kattintson ide!

Legfrissebb hírek