2026. 08. 14. 6:44
Mozogjatok az utcákon este!
Ezt üzente Szombathelynek az Anima Sound System alapítója, Prieger Zsolt a Savaria Történelmi Karnevál csütörtöki nyitókoncertje végén. A közönség jól teljesített – rengetegen mozogtak a Fórum Színpad előtt: az Anima kortársai, a gyerekeik, az unokáik… Mert ez egy szép helyi történetté kerekedett: a pódium nagy részén a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, előtte pedig a városból indult nagysikerű könnyűzenei formáció.
Nem újdonság, hogy a klasszikus zenéjű SSO egy más műfajból ismert vendéggel együtt lép ilyenkor a karnevál elé - az Animával tervezett közös koncert izgalmas vállalás volt, mindkét fél részéről. A háttérben fekete-fehér képsorok, a nagyszínpadon fekete ruhás zenészek és fehér kottalapok, a Fő téren pedig tarka szombathelyiek „tekerik és táncolnak”… Az újonnan hangszerelt régi dalokból közben gyakorolhatjuk, hogyan kell „színeset dúdolni”, csángó módra „madarat keringetni” és „ mariguana cha-cha”-t járni.
Az Anima vezérhangja Prieger Zsolt és Magyar Bori sokféleképpen megmozgatta a szombathelyieket, a vokálból előlépő Döbrösi Laura pedig egészen új oldalát mutatta meg a közönségnek. A város Fő terén, az este során megénekelt James Joyce „szeme láttára” összecsendültek a szimpatikus szimfonikusok és az Anima rajongói, közben fújt a forró szél, és dobogott a millió szív… Zsolt, jelentem alássan, a feladat teljesítve: mozogtunk az utcán este!