KALANDVÁR - KÍSÉRŐ PROGRAMOK

Kalandvár

2026. augusztus 15. 10:00 - 18:00


KÍSÉRŐ PROGRAMOK
MINDHÁROM NAP

Szombathelyi Polgár Kulturális Alapítvány – CORNELIUS háza
A történelmi karnevál keretében alapítványunk felépíti egy keresztény hitre tért római katona házát. Cornelius százados szívesen látja vendégül otthonában Savaria népét. A fegyverszobában mesél a katonai felszerelésről, míg felesége az étkezőben fogadja az érdeklődőket. Az udvaron és a többi szobában korabeli gyerekjátékokkal szórakozhatnak a betérők. Idén Quirinus evangélista is meglátogatja hívő barátját.

Klapka Kishuszár Egyesület
A kishuszárok sátras táborához érkezve a látogatók mintha egy kicsit jobban kihúznák magukat, látva a fess, egyenruhás daliákat, akik – fegyverek ide vagy oda – cseppet sem félelmetesek, ellenben nagyon kedvesek, rátermettek, szolgálatkészek.
A gyerekhelyszín nyitónapján a színpadi program az ő műsorukkal kezdődik. A látogatók testközelből ismerkedhetnek meg a huszárok viseletével, fegyverzetével, elhivatottságával, erkölcsi normáival.
A táborban két bűbájos póni tartózkodik egy számukra elkerített mobil karámban. Nagyon szeretik a gyerekkezek lágy simogatását, főleg, ha almaszelet is van bennük! Alkalmanként kiskocsiba fogják a pici pacikat, így a gyerekek kipróbálhatják, milyen pónifogaton utazni. Aki egy helyben szeretne maradni, felülhet egy fából készült lóra, onnan vitézkedhet!
Mindenképpen érdemes megnézni a huszárlak berendezését is.
A kishuszárok felvezetésével zajlik szombaton a 15.30-kor kezdődő karneváli gyermek-felvonulás.

Gál Péter játszóháza ördöglakatokkal
Gál Péter rendelkezik Magyarországon az egyik legnagyobb ördöglakat-gyűjteménnyel. Nemcsak gyűjti e játékokat, de tervezi és készíti is azokat.
A gyűjteményben találhatók kisgyerekeknek is szórakoztató darabok, de jó pár olyan is, aminek a megoldása még „professzoroktól” is komoly fejtörést kíván. Némelyik játék több ezer éves múltra tekint vissza, már a rómaiak is játszhattak velük, de pár világújdonság is kipróbálható lesz.
Jó kikapcsolódás gyerekektől nagyszülőkig mindenkinek, aki szereti egy kicsit megmozgatni az agytekervényeit!

Magor Íjász Hagyományt Őrző Egyesület – életmód- és harcászat-bemutató
Időutazás egy honfoglalás kori tábori szegletbe. A nádkerítéssel körbevett „falu-település” imitációban megtekinthető a korhűen berendezett jurta és félsátor, különböző fegyverzetek, eszközök.
Az íjászat szakmai ismertetése és bemutatása után ennek kipróbálására is lehetőséget adnak.

Fehérlófia Hagyományőrző Gyerekfoglalkoztató
Programok:
baba-mama jurta
kézműves foglalkozás
íjászat
lovagoltatás
A X. századi táborba betérőket egy berendezett, autentikus jurta, „honfoglaláskori” viselet- és fegyverbemutató, valamint jelképes összegű térítés ellenében íjászat és lovagoltatás várja.
Megismerkedhetnek és kipróbálhatják a korabeli gyermekjátékokat, a hagyományos kézműves technikákat (bőrözés, nemezelés, arc- és testfestés korabeli motívumokkal, rovásírás).
A baba-mama jurtában szoptatási, gondozási lehetőség adódik az édesanyák számára. Gyógypedagógusként szívesen látják foglalkozásaikra a sajátos nevelési igényű gyerekeket is.

Yart játékok – Irány a középkor!
Próbáld ki a katapult- és nyílvető gépeket!
„Erdődy-György Attila Ottó fajátékkészítő mester vagyok, több nagydíj és oklevél várományosa. 1998 óta folyamatosan tervezem és készítem a játékaimat. Több mint 600 fajátékom van, és minden évben vannak újdonságaim.
Leghíresebb találmányom a 2008-as Kacsalábon forgó Palota. A játékaim márkaneve: Yart. Európán kívül majdnem minden földrészen megjelentem.
A Kalandvárba az egyedülálló, nagyméretű gyerekjátékaimból – nyílvető-, katapult- és faltörő gépekből – hozok párat. Remélem, a kipróbálásuk után mindenki azt mondja majd: velem jól Yart.”

Dr. Bohóc Mosolyszolgálat Alapítvány
„Lufihajtogatás, csillámtetoválás, frissítők, játékok… És bohócok!”
A Dr. Bohóc Mosolyszolgálat Alapítvány csapata 2016 óta járja a kórházak gyermekosztályait, hogy megkönnyítsék a kis páciensek mindennapjait.
Jelenleg Szombathelyen, Veszprémben, Győrben és Sopronban vizitelnek.
Ha szeretnél velük találkozni, gyere a Savaria Karneválon a Gayer parkba!

Kosaras körhinta és ügyességi fajátékok
Simon István játékai gondos munkával, fából készültek az egész család számára.
Az egészen kicsik remekül érzik magukat a kosaras körhintában, az egyévesek már tekerős autó-versenyezhetnek, pecázhatnak, kipróbálhatják a hintalovat.
A nagyobbak kacsát reptethetnek, háromfejű sárkánnyal küzdhetnek meg, gyakorolhatják a célbadobást és a gólyalábazást.
Kitartásra ösztönző, egyensúlyérzéket és szem-kéz koordinációt fejlesztő játékok várják az egész családot.

Skorpió Box Club
Kedves Gyerkőcök!
A Skorpió Box Club Szombathely, mint minden évben, immáron hetedik éve, idén is készül nektek egy izgalmas kihívással a Karneválon!
Ha szeretitek a mozgást, a kalandot és a játékos próbatételeket, akkor irány a mini Savaria Legio Race akadálypálya, ahol ügyességeteket, gyorsaságotokat és bátorságotokat is próbára tehetitek.
Csapatunk a Gáyer park játszóterén állomásozik a Karnevál teljes ideje alatt.
Gyere te is, és válj karneváli légióssá!
Velünk csak nyerhetsz:
Minden résztvevő oklevelet kap, aki végigküzdi magát a pályán.
Légy részese a kihívásnak, hogy idén te mondhasd el:
„…jöttem, láttam, győztem…”

Weking Sport és Kulturális Közhasznú Egyesület
Közhírré tétetik! Minden évben csak 3 napig! Karneváli kenuzás a Gyöngyös-patakon!
Az egyik legkedveltebb gyerekprogram idén is kenukon suhanva valósul meg a Gáyer parkban.
A felnőttek az Óhajok hídján állva büszkén (és kicsit irigykedve) fotózzák a lábuk alatt áthajózó csemetéiket. Aztán sietnek a célállomásra átvenni őket, de hiába, a csíkospólósok már rég kiemelték a gyerekeket a partra, annyira profin összedolgoznak.
Az Egyesület tagjai saját ötletük alapján önerőből finanszírozzák a programot. Saját hajóikat hozzák el a Rábáról, és a három nap alatt folyamatosan 10–15 fővel biztosítják a gyermekek önfeledt szórakozását.
A ki- és beszállóhelyek megépítését is maguk végzik saját, illetve kölcsön anyagokból. Tagjaik felajánlásaiból, valamint pályázati keretekből igyekeznek a programban részt vevő gyerekeknek édességekkel vagy apróbb ajándéktárgyakkal kedveskedni.

Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
A tűzoltók állomáshelyén ügyességi feladatok: fecskendős célbalövés, mentőkötél-felszedés várhatók.
Lehetőség nyílik a tűzoltóautók külső-belső felszereléseinek megtekintésére is.
Ha lesz hőség, lesz hó is!

350. számú Szent Márton cserkészcsapat
A mindig vidám és kedves társaság táboránál megtudhatod, milyen a cserkészek élete: nem csak játék és mese… illetve majdnem.
Programok:
körletbemutató
cserkész életmód-ismertetés
kreatív sarok
akadályverseny
ügyességi játék
minden nap 16.00-tól: „speciális megmérettetés cserkész-módra”

UMIZ – az alsóőri Magyar Média és Információs Központ
Van, aki nem ismeri Katit? Itt lehetősége nyílik rá!
A Campus Ludendi legszínesebb standja hely- és régiótörténeti kiadványokkal, többnyelvű kötetekkel (magyar, német, angol, horvát), hangoskönyvekkel, kézműves foglalkozással, barkácsolással, homokállatka-bábokkal és sok-sok levendulával várja az érdeklődőket.
A gyerekek a szüleikkel csatlakozhatnak az UMIZ munkatársaihoz a szombat esti felvonuláson is!

Fazekasinas-fogadás
A színpad közeli árnyas fa alatt várja az érdeklődőket a mester:
Udvardi Balázs Tamás jáki fazekas, aki fáradhatatlanul adja az agyaggombócokat a kis praclikba, hogy azokból különböző remekművek formálódjanak a mobil korongokon.

Kerámiafestés – Réthy Orsolya workshopja
A kerámiafestő workshop 10.00–18.00 között üzemel.
Válassz egyet a félkész kerámiaalapok közül, dekoráld, fesd ki ízlésed szerint. Mázazás és égetés után a kész portékák a szombathelyi Isis Galériában vehetők át.

Vasdombi Lovasklub és Csoknyai Lovasudvar
A Vasdombi Lovasklub és a Csoknyai Lovasudvar második alkalommal várja a kicsiket és a nagyokat a karnevál ideje alatt, akik szeretnék kipróbálni a vezetett lovaglást akár pónin, akár nagy lovon.
Megtalálsz minket Gáyer Gyula szobránál!
Pónikkal találkozhattok még:
Pónis Tecánál
a kishuszárok táboránál

Babasziget
A tulipánfák alatti puha szőnyegen ismét játszhatnak, barátkozhatnak, bukfencezhetnek a legkisebbek.

Eszti gyereksarok
A Fehérlófia HE tábora mellett várja a gyerekeket:
hennafestés
csillámtetoválás
gyöngyfűzés

Nagy-Eperjesi Judit
Arcfestés a színpad közelében.

Homokkép-készítés
Szintén a színpad közelében várja az érdeklődőket.

Légvár
A középső sportpályán légvár várja a gyerekeket.

CSAK SZOMBATON ÉS VASÁRNAP
Tekergőtér
A Tekergőtér egyedi tervezésű és kivitelezésű játékok gyűjteménye. Olyan játszótér, ahol a gyerekek és játékos kedvű szüleik egyaránt jól szórakozhatnak és próbára tehetik ügyességüket.
Ezen a játszótéren lehet:
tekerni
forgatni
bökdösni
pöckölni
billenteni
fújni
és főleg gurítani
A szabályok minden esetben egyértelműek, a sikerélmény és a jó hangulat garantált.
A Tekergőtér játszóteret 2009 tavaszán hoztuk létre azzal a céllal, hogy a játszás örömét ötletes, szórakoztató és kivitelezésében is egyedülálló, színvonalas játékokkal varázsoljuk felejthetetlenné.

Krónikás KézMíves Műhely
Alkotó foglalkozások térítés ellenében:
Tűzzománc műhely
Készítsünk korabeli ékszereket helyszíni égetéssel, hordozható kemencében.
Kardkészítés
Milyen formájú is volt egy Árpád-kori kard?
Elkészítjük fából, és közben mesélünk lovagokról, fegyverekről, csatákról.
Pénzverde
Szent István ezüstdénárjának vagy Mátyás aranyforintjának elkészítése rézlemez-domborítással.
Lovagbáb-készítés
A lovagi hőstettek legendáinak felidézésével.
Gyapjúműhely
Szövés – fonás – rokkázás – nemezelés.

Logicarium – középkori nagyméretű játékok játszóháza
Az biztos, hogy ezeknél a játékoknál ügyesnek, gyorsnak és néha okosnak kell lenni.
Legfőképpen kitartónak.
Megtudhatják majd, milyen játék:
a zászlópörgető,
a csirke,
a harci püfölő,
a kínzófa (inkább az agynak),
a nagykarú emelő,
valamint a fakanál hoki.

Tudor Játékcsalád
A sakkot, a malmot és a dámát sokan ismerik, de azt kevesebben tudják, hogy az ókorban és a középkorban számos hasonló stratégiai táblás játékot ismertek az emberek.
Ezekből ad ízelítőt ismét a Tudor Játékcsalád, amely visszatérő vendége a Savaria Karneválnak.
Idén is elhozza a táblás játékok legjavát, amelyeket akár a római provinciák lakói vagy kései leszármazottai is játszhattak.
A játékokat minden fiatalnak és fiatalos lelkületű felnőttnek ajánljuk.

Merende Műhely mosodája
Nyitvatartás: 13.00–18.00
Műhelyünk egy hagyományos tevékenységekből álló komplex mosodát ajánl kicsiknek és nagyoknak, szabad térre.
Egy mosoda, mely csupa olyan egyszerű és hétköznapi tevékenységet kínál, melyeket ma helyettünk gépek végeznek el.
Mosodánkban az alábbi tevékenységeket próbálhatjátok ki:
vödrös vízhordás kaproncafával, avagy garagulya használatával,
vászon mosása kézzel, mosószappannal és gyökérkefével, fateknőkben és mosófazekakban,
mosás kézzel hajtható, forgó lapátos mosódézsával,
vászonruha sulykolása sulykolófával, mángorlása kis mángorlófával,
teregetés,
a tiszta ruha vasalása parazsas vasalók használatával.

Linka Sándor logikai játékai
Egyedi furfanggal és kivitelezéssel gyártott magánzó és társasjátékok helyszíni és otthoni töprengésre, mert a kedvencek bizony megvásárolhatók.
A legkisebbek kockatornyot is építhetnek.
Sanyi bácsi asztalához mindig jó leülni, mindenkivel megtalálja a közös hangot és játékot.
Fából készült, kézzel festett, szemet gyönyörködtető játékai a gyermekek és a felnőttek logikai és vizuális képességeit fejlesztik.
A tartalmas időtöltés, a micimackós fejtörés, az agytekervények csikorgó működése garantált, és közben az élet dolgairól is szó esik.
Míg az ifjak, szülők és nagyszülők nagy nyugalomban gondol-gondolkodnak, a kisgyerekek kedvükre építhetnek a játszószőnyegen.

Önvédelmi Műhely
Az önvédelem és a konfliktusok világa komplex és összetett, azonban egy megfelelően felépített rövid program is jelentős előnyt adó ismereteket adhat a kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Tudást, mely segít védekezni a leggyakoribb kockázatoktól.
Ezen a területen nagyon sok a tévhit és a félreértés, így különösen fontos ezekről tisztán, szakmailag támogatott módon beszélni, mert egy-egy mítosz olykor csak növeli a kockázatot.
Programok:
Így védd meg magad!
Így tanítsd megvédenie magát!
Önvédelmi kvíz szülőknek
Küzdőjátékok
Könyvsarok

Tökmagfalva
A digitális világ egyre nagyobb károkat okoz gyermekeink fejlődésében. Egy olyan helyet alkottunk meg, ahol játszva igazi játékra tanítunk.
A tökmagfalvi lét valójában komoly fejlesztő program gyermekeknek a szerepjátékon keresztül.
A kézműves mesterségek eszközei, a kerti munkák sok mozgással összekapcsolt finommotorika- és figyelemfejlesztést szolgálnak.
Fontos számunkra az ökologikus gondolkodás erősítése, a természettel együtt élő, alkotó ember képe.
Minden egyes eszközünk és épületünk csak természetes anyagból és igényes kézimunkával készül.
„Lépj be hát egy varázslatos faluba, legyél te a király vagy katona, a kovács vagy az asztalos, fedezd fel a gyógynövények titkait és a földművelés rejtelmeit.”

CSAK VASÁRNAP
A programON bemutatja: Marika néni konyhája
A Marika néni konyhája egy hagyományőrző játszókonyha, ahol bemutatjuk a tradicionális konyhai eszközöket, illetve azokkal „főzőcskézve” értékes időt tölthetnek nálunk a gyermekek.
A népi játszókonyhában emellett az alábbi programok várják az érdeklődőket:
tészta- és babválogatás,
kukoricamatató,
fakockakirakó,
„anno és most” játék.

Lego modellezés
A játékos foglalkozás során az érdeklődők motorizált LEGO-modelleket raknak össze.
Az építés nemcsak kiváló szórakozást nyújt, hanem észrevétlenül fejleszti:
a logikát,
a koncentrációt,
a kreativitást,
a problémamegoldó képességet.
Legnépszerűbb modelljeink:
körhinta,
szállítószalag,
kisautó,
mosógép,
pörgettyű.
Fizetős workshop
A foglalkozás keretében asztaluknál méhviaszkendő-készítésre is lehetőség lesz.

Csupa-csoda Játékpark
Interaktív játékpark 200 négyzetméteren!
Saját készítésű, egyedi játékokkal rendelkezünk, amelyekkel máshol nem találkozhat a közönség.
Minden helyszínen 30 darab játékkal jelenünk meg, ezek közül néhány ízelítőül:
golyófutam-pályák,
illatfelismerő,
tapintódoboz,
óriás kaleidoszkóp,
madárfelismerő,
pillangófelismerő,
flipperfocik,
rakományáthelyező játékok,
óriáskirakók,
optikai játékok,
mágneses játékok.